Szépségszakma.hu

A szakemberek weboldala

Küldetés, Szépségszakma.hu

Végre elmondhatjuk, hogy ez tényleg a Mi oldalunk! Ezt a weboldalt egy szakmabeli hozta létre, aki sokszor szívesen kikérte volna társai véleményét egy-egy kérdésben, vagy elmondta volna tapasztalatait, "nagy felfedezéseit", amit talán mások is szívesen fogadtak volna. Hogy milyen célok vezéreltek még?
Például szükségét láttuk egy olyan portálnak, ahol az egész szakma jelen van, és nem kell hosszas keresgélésbe bonyolódni egy cég, vagy termék felkutatása miatt, ha szeretnénk időben tudomást szerezni a szépségipari cégek kedvező ajánlatairól, vagy a továbbképzésekről, amit egyenként kigyűjteni túl sok időt vesz igénybe.

Ehhez persze mindenkinek a támogatására számítunk.
  • A szakemberektől várunk ötleteket, közérdekű információkat és hogy minél többen regisztráljátok magatokat az oldalon. Szeretnénk, ha ezáltal kellően nagy "webközösségünk" jöhetne létre, amely a szakmai szervezetekkel karöltve tudná előmozdítani a szakmánk ügyét Magyarországon. A regisztrált tagoknak rendszeresen HÍRLEVELET küldünk, hogy értesülhessenek a szakma történéseiről.
  • A gyártóktól konstruktív együttműködést remélünk, hogy közösen teremtsük meg legalább a lehetőségét annak, hogy a szakmát érintő információkhoz minden érdekelt hozzájuthasson.
Reméjük, hogy ez a honlap mindannyiunk számára segítséget nyújt az ilyen irányú szükségeink kielégítésére és hozzájárul a szépségszakmai szolgáltatások magasabb színvonalához! Ezért szívesen fogadjuk ezzel kapcsolatban a Ti (szakemberek) ötleteiteket, hozzászólásaitokat is!


Az oldalon a következőkről olvashatsz:
Kozmetikusok, fodrászok, körmösök, sminkesek, masszőrök és szoláriumosok részére
Alapanyagok, kiegészítők
Gépek, készülékek, gép bérlés
Akciók, újdonságok,
Tanfolyamok, iskolák, továbbképzések
Szépségipari események: kiállítások, konferenciák, beszámolók
Szakmai írások
Marketing, üzletvitel
Szakáruházak, kellékesek,
Üzletberendezés, bútorok
Fertőtlenítők, munkaruhák
Stb.


Az oldalon nem célunk (sőt meggyőződésünktől távol áll) ezoterikus tanokat, természetgyógyászati módszereket, spiritiszta, okkult tanokat propagálni. Az ilyen tartalmakat igyekszünk kiszűrni és előzetes értesítés nélkül törölni. Ezért kérünk minden kedves Felhasználót, hogy az oldalon ne helyezzen el hasonló témájú tartalmakat!



Baráti üdvözlettel:

Kerti Erika mesterkozmetikus, alapító-szerkesztő

































 


Mikrodermabrázió, bőrcsiszolás, lézer, ipl bérlés, villanófény, sminktetoválás, dekor kozmetikum, smink, rúzs, hydroabrázió, kozmetikus állás, kozmetikus használt bútor, hámlasztás, mezoterápia,
gyanta, gyantapapír, gyantázógép, professzionális kozmetikum, selyem krém, aranykezelés, hatóanyag ampulla,  kontúr fásli, testkezelés, triplar regen, radiofrekvencia, ultrahang, iontoforézis, bőrradír, 3 D szempilla, szempilla hosszabbítás, építés, műszempilla,
Kozmetikus alapanyag, kozmetikus kellék, Szépségszakma.hu szakmai oldal, kozmetikus áruház, bútor, Kozmetikus munkaruhák, masszőr munkaruha, sminkes munkaruha, székbeterítő, fejpánt, ingyenes apróhirdetés.

címkék
3 D szempilla, szempilla építés, műszempilla, összehasonlítás ,

Weboldal a szépségszakmának. Kozmetikus, fodrász, műköröm, manikűr, pedikűr, szolárium, sminkes, szakmai weboldal. gyártó, forgalmazó, krém, szakáruház, kellékes, üzletvitel, marketing, fórum, ingyenes apróhirdetés. Kozmetikus webáruház, internetes anyagrendelés, Szalon berendezés, szalon bútor, gépfertőtlenítő eszközfertőtlenítő kézfertőtlenítő és bőrfertőtlenítő, higiéniai eszköz. szolárium, kozmetikus webáruház, kozmetikus kellékes

Mikrodermabrázió, bőrcsiszolás, lézer, ipl bérlés, villanófény, sminktetoválás, dekor kozmetikum, smink, rúzs, hydroabrázió, kozmetikus állás, kozmetikus használt bútor, hámlasztás, mezoterápia,
gyanta, gyantapapír, gyantázógép, professzionális kozmetikum, selyem krém, aranykezelés, hatóanyag ampulla,  kontúr fásli, testkezelés, triplar regen, radiofrekvencia, ultrahang, iontoforézis, bőrradír, 3 D szempilla, szempilla hosszabbítás, építés, műszempilla, ipl bérlés, villanófény,
Kozmetikus alapanyag, kozmetikus kellék, Szépségszakma.hu szakmai oldal, kozmetikus áruház, bútor, Kozmetikus munkaruhák, masszőr munkaruha, sminkes munkaruha, székbeterítő, fejpánt, ingyenes apróhirdetés 3 D szempilla, szempilla építés, szempilla hosszabbítás
mezoterápia,Szépségszakma.hu szakmai oldal;
fodrászkellékes,; Alveola, Baalbek,  Biola, Holy Land Cosmetic,   Promedics,  Crystal Nails,


címkék
3 D szempilla, szempilla építés, műszempilla, összehasonlítás ,

Weboldal a szépségszakmának. Kozmetikus, fodrász, műköröm, manikűr, pedikűr, szolárium, sminkes, szakmai weboldal. gyártó, forgalmazó, krém, szakáruház, kellékes, üzletvitel, marketing, fórum, ingyenes apróhirdetés. Webáruház, internetes anyagrendelés, Szalon berendezés, szalon bútor, gépfertőtlenítő eszközfertőtlenítő kézfertőtlenítő és bőrfertőtlenítő, higiéniai eszköz. szolárium, kozmetikus webáruház, kozmetikus kellékes



Weboldal a szépségszakmának. Kozmetikus, kozmetika, fodrász, fodrászat műköröm, manikűr, pedikűr, szolárium, sminkes, szakmai weboldal. gyártó, forgalmazó, krém, szakáruház, fodrászkellék- vidéken, üzletvitel, marketing, fórum, ingyenes kozmetikus apróhirdetés. fodrász Webáruház, internetes anyagrendelés, Szalon berendezés, szalon bútor, gépfertőtlenítő eszközfertőtlenítő kézfertőtlenítő és bőrfertőtlenítő, higiéniai eszköz. szolárium